2009. szeptember 12., szombat

Egy bögre süti mikróban - 3 perc sütés !

Villámgyors sütireceptre találtam Helennél, és ezt rögtön ki kellett próbálnom! Ráadásul nálunk mindig akad valaki, aki éppen valami édességre vágyik:)


Hozzávalók, ahogy én csináltam:

4 evőkanál liszt
késhegynyi sütőpor
3 evőkanál cukor
1,5 evőkanál kakópor
1 tojás
3 evőkanál tej
2 evőkanál olaj
kb. 3 dl-es bögre

Az evőkanalat minden esetben laposan töltöttem meg.
Egy mikrózható bögrében a por alakú összetevőket kevertem először össze, mégpedig nagyon alaposan.

Belekevertem a tojást, majd a folyadékokat is.



Addig kevertem, amíg ilyen egynemű massza nem lett. Villával könnyebben lehetett keverni, az evőkanál alig fér el a bögrében.



A mikróban a legnagyobb fokozaton 3 perc alatt megsül.
Egy pár percet még hagytam a mikróban pihenni.




 Nagyon mókásan néz ki, ahogy kipúposodik a bögrében :)



Felülről :)



Nagyon könnyen ki lehet szedni a pohárból, egy kés segítségével elnyomkodtam a bögre oldaláról, és szépen kiborult a tányérra.
Én félbevágtam a kúpot, és két tányérra tálaltam . Szerintem így is elég laktató , egy gyerek pedig bőven jól lakik a süti felétől is.


Karamellaöntettel és szőlővel tálaltam.


Mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki egy gyors és fincsi sütire vágyik!



Szeretet és nagy ölelés :)


                                  Dia

18 megjegyzés:

Vesta írta...

A végeredmény milyen szép lett!

Dia vagyok :) írta...

Köszi, örülök, hogy tetszik!
:-)

Araniel írta...

Tegnap kipróbáltam. Nagyon fini :) Annyira megdagadt, hogy majdnem felért a mikró tetejéig :D De aztán gyorsan összeesett :)
Még fogok ilyet csinálni, nagyon köszi a receptet :)

Araniel írta...

Szia!

A te recepted alapján próbáltam ki ezt a sütit és nagyon megszerettem. Azóta már rengeteg különböző ízesítéssel kipróbáltam és azt kell, hogy mondjam, nagyon finom lett eddig mind. Nemrég kezdtem el gyártani a sós változatokat is.

Köszi az alapötletet :)

Dia vagyok :) írta...

Szia Araniel! Örülök , hogy Neked is bejött a süti:-) Megnéztem ám a Te sütijeidet is, és hát ez a zöldcitromos-fehércsokis 1 bögrés igencsak megmozgatta a fantáziámat! Ki is fogom próbálni (csak ne diétáznék éppen ... :-(

Névtelen írta...

valaki megtudná nekem mondani,hogy ez hány kcal?

Judit írta...

Nagyon köszönöm ezt a receptet! Egyszerűen elájultam tőle. Finom és hasznos.
http://janos738.blogspot.com/

Névtelen írta...

Szia Dia,

Egyszerű, gyors, finom és jól variálható.

Köszi,

Szilvi

Dia vagyok :) írta...

Nagyon szívesen :)

Névtelen írta...

Ma kipróbáltam a sütit, nekem nemlett olyan guszta mint neked és eléggé szivacsos állaga lett, de egy kis lekvár feldobta az ízét. Ja és én tettem bele banánt is.

Dia vagyok :) írta...

Hmmm, banán :)) Jó ötlet :)

Unknown írta...

Hihetetlenül finom lett!! A lányom kinevezett a világ legjobb anyukájának:)) köszönöm szépen az ötletet:)) Mi Nutellával ettük:) Mennyei finom:))))))

Unknown írta...

Nagyon de nagyon szépen köszönöm az ötlet! Isteni finom lett!! A lányom ki is nevezett a világ legjobb anyukájának! Mi Nutellával ettük:) Mennyei!!! :)))

Névtelen írta...

Sziasztok! Épp ebben a percben lettem kész, mennyei finom lett. Felszeleteltem és mindegyiket megkentem mogyorókrémmel! Szerintem még csinálok egy bögrével!! Köszi a receptet!!! :)

Dia vagyok :) írta...

Nagyon örülök, hogy sikerült nektek is, és ízlett is :) Innentől már csak a fantázia és a képzelet szab határt :)

Lejla Kollár írta...

Ugyanezt ma teljesen véletlenül "sütöttem el": egy kis sűrű csokikrémre vágytam, de lehetőleg melegen, mert fáztam.
Nem tudnám megmondani a pontos összetételt, sok cukrot sok kakaóporral kevertem ki, fellöttyintettem tejjel, és jól elkevergettem, hogy a cukor minél jobban feloldódjon, majd beleütöttem egy tojást, és ha már melegítésre készültem, tettem bele lisztet is, hogy sűrűsödjön össze egy kicsit. Mintha csokis pudingot akarnék főzni, csak kicsiben.
Eléggé meglepődtem, amikor a mikróból egy felpúposodott süti jött ki :-)
Egy biztos: sem olaj, sem sütőpor és hasonló adalékanyagok nem kerültek a bögrémbe, hiszen nem készültem sütéstre :-)
Úgy tűnik, azok nélkül is működik, a dolog, és a fotókhoz hasonló, lyukacsos, kissé ruganyos állagú "brownie" készül belőle.
Jót nevettem, és jót ettem :-)

Réka írta...

Azti én még csak 12 éves vagyok és ez az első olyan süti amit sikerült megcsinálni��

Dia írta...

Na, ennek szívből örülök Réka! <3

Rendszeres olvasóim:

Related Posts with Thumbnails