Nagyon szeretek gyors és egészséges nasikat kreálni, méghozzá olyanokat, amiknek igazából receptje sincs, ezáltal nem is tudok kétszer teljesen ugyanolyat készíteni.
Ez a zabszelet csupán 4 alkotórészből áll:
- 1 marék zabpehely
- 1 marék dió
- 1 evőkanál kókuszzsír
- 1 evőkanál vaníliáscukor
A zabpelyhet és a diót ledarálom a mixerben, majd kézzel gyorsan összegyúrom. Ha szükséges, kevés vízzel lazítom.
Egy lapos üvegtálba elterítem, és a tetejét lelapítom.
Szó szerint belegyömöszölöm, tapicskolom a tetejét, hogy minél jobban tömörödjön. Pár órát pihentetem, hogy az ízek összeérjenek, majd tetszőleges szeletekre vágom.
Ennek az adagnak most mazsolát is tettem a tetejére, de ez elhagyható. Akár pirított diótörmelékkel is díszíthetjük, vagy csokimázzal is le lehet önteni.
Egyébként tanúsíthatom, hogy egérpadként is kíválóan funkcionál, minekutána odakészítettem nassolgatásra az íróasztalra, a párom is, és a fiam is egymástól teljesen függetlenül rátette az egeret...
Mi nagyon imádtuk, bátran javaslom elkészítésre mindenkinek!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütés nélküli süti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sütés nélküli süti. Összes bejegyzés megjelenítése
Illegális mákos
Ha vasárnap, akkor süti :)
Adva volt egy kevéske háztartási keksz, 2 szem tojás, tej, mák, és egy csomag fagyasztott szeder, és egy óriási édességutáni vágyakozás ...
Így született meg ez a rém egyszerű kis rétegezős nasi, amit illegális mákosnak kereszteltünk el :)
Alsó réteg egy sor keksz, rá egy sor szeder, egy marok mazsola, rá mák+cukor+kevés tej felfőzve, erre 1 tojás sárgájából liszttel, cukorral és tejjel főzött krém, erre pedig ugyanez csak plusz egy merőkanálnyi cukros mákkal felfőzve.
A savanykás szeder és az édes mákos krém találkozása pazar ízvilágot alkot.
A párom szerint isteni finom, és ez a legfőbb dolog, ami miatt az ember lánya alkotásba kezd :D

Gyors és egyszerű nasi, szívből javaslom az elkészítését !

Mákos krémes köles süti - egy szelet csak 83 kcal !
Nagyon egyszerű kis süti, még sütni sem kell :) Viszont tele van tápanyaggal, és csupa-csupa finom ízzel. Lelkiismeretfurdalás nélkül fogyasztható :)
Hozzávalók:
10 dkg köles
3 evőkanál mák
5 evőkanál búzacsíra
12 g kukorica keményítő
1 evőkanál őrölt fahéj
himalája só
édesítőszer ízlés szerint ( lehetőleg az egészséges fajtákból )
1 evőkanál méz
2 dl víz a mákos krémhez
2.5 dl víz a köleshez
A kölest fedő alatt megfőzzük kevés sóval egy bögre vízben, majd belenyomkodjuk egy üveg, vagy porcelán tálba.
A mákot az édesítőszerrel, fahéjjal és 2 dl vízzel felfőzzük, majd belekeverjük a kukoricakeményítőt (amit előzőleg pár kanál vízben csomómentesre kikevertünk), és felforraljuk. Ezután hozzáadjuk a búzacsírát, és a mézet.
A mákos krémet a köles tetejére öntjük.
Melegen és hidegen egyaránt nagyon finom!
Az én tálam 25cm x 15 cm-es, kb 3 cm magas, így 12 szelet jön ki belőle.
Lássuk az adatokat szám szerint részletesen:
100 gramm tápértéke:
kcal: 140.65
fehérje: 4.72
szénhidrát: 22.72
zsír: 3.67
1 szelet (59 g) tápértéke:
kcal: 82.98
fehérje: 2.78
szénhidrát: 13.4
zsír: 2.17

Összesen: 719 g
1,011 kcal
100 gramm tápértéke:
kcal: 140.65
fehérje: 4.72
szénhidrát: 22.72
zsír: 3.67
1 szelet (59 g) tápértéke:
kcal: 82.98
fehérje: 2.78
szénhidrát: 13.4
zsír: 2.17
Dia
10 perces Oreo torta
Hát ez a torta nem dicsekedhet nagy szakácsművészettel, nem kell hozzá sok tehetség, viszont annál finomabb, és villámgyorsan kész :)
Nagyon egyszerű az elkészítése, és isteni finom az íze. Legyen a kamrában mindig egy doboz Oreo keksz, 8 dl tej, és Dr. Oetker Házi Krémes krém alappor - így villám gyorsan elkészíthető, ha hirtelen ránk tör a süti éhség, vagy váratlan vendégség állít be.
Elkészítése:
1 doboz Oreot összetörtem, annyi vízzel meggyúrtam, amennyit felvett, ezt belenyomkodtam egy tortaforma aljába. A krémes port kikevertem 8 dl tejjel, és a kekszes rétegre simítottam.
Most egy csomag Kinder Schoko-Bonst nyomkodtam bele a krém mélyére, és egy csomaggal a tetejére is tettem, némi 80 %-os étcsoki forgáccsal együtt.
És jöjjön egy életszerű fotó, ilyen az, amikor ki se szedem a tálból, jól esik belekanalazni is :P
Legközelebb meggyel, vagy áfonyával csinálom meg smile hangulatjel
Jó nasizást !

Szeretet és nagy ölelés
Dia
Dinnye süti egyszerűbben - step by step
Természetesen ezt a receptet iskedvenc sütis oldalamon,
Andinál találtam :)

Mivel nem szeretek sokat pepecselni, ezért egyszerűsítettem Floryka receptjét. Első ránézésre kicsit macerásnak és bonyolultnak tűnik az elkészítése, de valójában nagyon könnyen megy. Az íze nagyon finom, úgy kellett eldugdosnom a család elől, mert mindig belecsipegettek a masszába...
Az eredeti recept ITT olvasható.
Tehát én az eredeti recepttől eltérően ömlesztve, egyforma alapanyagokból gyúrtam be a masszát, és csak a festés előtt vettem két felé. Lehet, hogy így más lesz az ízélmény, de nekünk így is nagyon-nagyon ízlett!
A hozzávalók az én egyszerűsített változatomhoz :
25 dkg Ráma
50 dkg darált keksz
20 dkg porcukor
1 rum aroma
kb. fél dl víz
1 piros ételfesték
1 zöld ételszínezék
1 zöld ételszínezék
tortadara
A hozzávalókat jól összegyúrom, két részre osztom, és az egyikbe piros, a másikba zöld ételfestéket gyúrok. Vigyázni kell, mert a kettő között alaposan kezet kell mosni, mert megfogja egymást a két szín. A piros színűbe belegyúrom a tortadarát is, ezek lesznek a magok.
Mindegyik masszából hat - hat gombócot kell formázni.
A zöld gombócot kilapítom a tenyeremben, és beleteszem a közepébe a piros gombócot.

A zöld masszát rányomkodom a pirosra úgy, hogy mindenhol egyformán takarja be. Nekem nem mindig sikerül egyformára, de sebaj!
Teszek egy kis pohár vizet az asztalra, és ha szükséges, azzal nedvesítem a tenyeremet, hogy jobban csússzon a massza, és könnyebben lehessen gyurmázni vele. Amikor mind a 6 dinnye készen van, akkor a beteszem a hűtőbe 1 éjszakára. ( Na nálunk ez mindig csak néhány órát jelent, de a szándék mindig megvan:)
Tálalás előtt félbevágom a dinnyéket.
Floryka tanácsai alapján lefelé fordítva, a zöld rész felől kezdem a szeletelést, mert így nem morzsolódik olyan könnyen a dinnye héja.
Így néz ki egy szelet dinnye! Nem lett túl egyenletes a héja, de nem lehet mindig minden tökéletes:)
Nagyon mutatós, ötletes süti, ajánlom vidám bulikba, szülinapi zsúrokra, és lagzis sütinek! Nagyon feldobja a hangulatot! Próbáljátok ki Ti is, és írjátok meg, hogy Nektek milyen lett!
Szeretet és nagy ölelés :)
Dia
Sportszelet süti
Mivel nem változtattam semmin, nem másolom ide a receptet, csak megmutatom, hogy milyen lett.
(Hát nem olyan szép, mint az övé, de a lényeg, hogy finom :)
Gyorsan elkészül, mivel nem kell sütni, úgyhogy bátran ajánlom mindenkinek, aki szereti a darált kekszes sütiket:)
Tejfölös süti
A legegyszerűbb süti a világon! Amikor először ettem a szomszédasszonyomnál, fel sem ismertem, hogy kekszből van. Amikor a másik szomszédasszonyomnál is ettem , akkor már muszáj volt elkérnem a receptet tőle, annyira ízlett.
Mikor pedig elmondta a receptet, nem akartam elhinni, hogy csak ennyi: kekszek egymás mellett, cukros tejföllel megkenve minden réteg. Azt gondoltam, hogy ez kizárt dolog, biztos van még valami trükk is benne.
Nos, kipróbáltam, és tényleg ilyen egyszerű!
Az én sütim hozzávalói:
1 kg háztartási keksz (négyzet alakú legyen)
2 doboz fél literes tejföl
16 evőkanál cukor
4 csomag vaníliás cukor
A tejfölt addig keverem a cukrokkal, amíg felolvadnak. A kekszeket egymásmellé lerakom szépen sorban a tepsibe , és rákenek egy réteg cukros tejfölt. Nagyon gyorsan szívja be a keksz a tejfölt, úgyhogy arra érdemes figyelni, hogy olyan vastag legyen a krém a kekszen, hogy látszódjon rendesen a réteg (mint pl. egy vajas kenyéren a vaj). Tehát látszódjon egyenletes rétegben a krém, de ne tocsogjon. Erre megint egy réteg keksz jön, pontosan az alsó sor tetejére illesztve minden darab kekszet. Így folytatom, amíg van keksz. A maradék tejfölt a tetejére kenem, és lefóliázva a hűtőbe teszem egy éjszakára. Ezalatt a keksz beszívja a tejfölt és megpuhul tőle.
Úgy szeletelem fel, ahogy a kekszek formája kínálja, tehát egy kekszoszlopocska - egy szelet.
A tetejét lehet díszíteni bármivel, csokidara, gyümölcs, stb. Andinál például tortazselés réteg van a tetején, nagyon guszta úgy is!
Ez a mennyiség egy kb. 30x40 cm-es tepsibe elég, tehát nagy adag!

Jó étvágyat !
Dia
Citromos álom - Ez tényleg az!
Szóval bátran ajánlom mindenkinek, nagyon fincsi! A receptet Andinál és Kriszdomnál
olvastam. Nagyon jól néznek ki a fotóik!
Hozzávalók:
1/2 l Hulala tejszín (Andi szerint ezt könnyebb felverni - hittem neki, és tényleg!)
1/2 l tejföl
12 evőkanál cukor
1 cs. vaniliás cukor (én hármat tettem bele)
2 citrom
25 dkg babapiskóta (legyen cukrozott tetejű, mert Kriszdom szerint az könnyebben puhul)
Én még tettem hozzá habfixálót is, mert féltem, nehogy túl lágy legyen (az eddigi maszmókjaimból kiindulva...).
Szóval a tejfölt kikevertem a cukrokkal, belereszeltem a citromok héját, és belefacsartam a levüket is. Közben a robotgépem felverte a habfixálóval bebiztosított tejszínt. A két cuccot óvatosan összekevertem .
Egy téglalap alakú tálba (lehet jénai, tepsi, bármi) alulra egy sor babapiskótát raktam szorosan egymás mellé, majd rákentem a krém felét. Még egy sor babapiskóta jött, és erre ment a krém másik fele. Letakartam, és behűtöttem (egy éjszakát jó állnia, de nálunk csak 5 órát bírt ki, így is finom puha lett a piskóta).
Tálalás előtt egy lime héját reszeltem a tetejére, és darabokat vagdostam rá. Andiék nagyon szépen dekorálták, de hát én már csak ilyen sitty-sutty vagyok:)
Legközelebb kipróbálom édesítőszerrel is, mert így egy kicsit lelkiismeretfurdalásom volt a kalóriák miatt....
Szeretet és nagy ölelés ♥
Dia
Gyümölcsös tejbe(barna)rizs
Nagyon kiéheztem egy kis édességre, de nem akartam semmilyen hizlaló, tömény sütit. Ráadásul még a szokásos időhiány is ... Úgyhogy összeütöttem gyorsan egy kis epres - barackos desszertet. Ugyanúgy csináltam, mintha fehér rizsből lenne.
Tehát: megfőztem tejben a barna rizst fahéj rudakkal és szegfűszegekkel.
Kicsit tovább tart, mire megpuhul, de az egészségünk érdekében bevállalom:)
Az üvegkelyhekbe rétegezve raktam a főtt barna rizst és a gyümölcsöket.
A tetejét eperrel raktam ki, mert nálunk az a legkívánatosabb gyümölcs:)
Mindig arra törekszem, hogy minél egészségesebb ételeket adjak a családomnak.
Ebben a desszertben rengeteg vitamin, cink és kalcium van.
Így édesen megfőzve nagyon ízlett a gyerekeknek is, aminek különösen örültem, mert a barna rizst nem szívesen fogadják el egyébként.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
Minden címkém együtt :
#mutimiteszel
(9)
1
(13)
Dia-féle diéta
(58)
ÉDES SÜTIK
(37)
egészséges édesség
(19)
FŐZELÉK
(3)
Gabonából
(12)
Gluténmentes
(5)
GYÜMÖLCSÖS
(16)
HIDEGTÁLRA
(6)
Holisztikus diéta
(3)
HÚSOS
(21)
INNIVALÓK
(3)
KÁSÁK
(6)
KENYÉR
(2)
Kenyér valamivel
(2)
Kulináris kalandjaim
(21)
LEVESEK
(6)
Mazdaznan
(9)
NAPSÜTÖTTE ÉTKEIM
(18)
NASIK
(63)
nyers koszt
(4)
Reggeli
(2)
SALÁTA
(16)
SÓSAK
(2)
sütés nélküli süti
(9)
SZENDVICS
(17)
Szövegelek
(8)
TARTÓSÍTÁS - BEFŐZÉS
(1)
TÉSZTÁK
(14)
Ünnepek
(14)
Vérnyomás csökkentő diéta / DASH diéta
(7)
ZÖLDSÉGES
(36)