Erdélyi kürtőskalács - kerti grillsütőben sütve


Hozzávalók:
1kg liszt
2 egész tojás
4 tojás sárgája
12 evőkanál olvasztott vaj
12 evőkanál porcukor
2 cs. szárított élesztőpor (vagy élesztő)
1 kávéskanál só
1/2 liter tej

Az élesztőt a szokásos módon felfuttattam tejben, majd a többi hozzávalóval együtt robotgéppel hólyagosra dagasztottam.
Hagytam kelni 1 órát, és utána a kertben folytattam a készülődést.

Egy nagy deszkán öklömnyi adagokra osztottam a tésztát, és ezekből hosszú, vékony (kb1,5 cm széles) csíkokat sodortam a kezemmel.


                                    






A kürtőskalácssütő fát beolajoztam, és erre feltekertem a csíkokat úgy, hogy maradt a csíkok között kb fél centi távolság.










Majd az egész rudat átsodortam, és beleforgattam fahéjas kristálycukorba.
Ebbe mazsolát is nyomkodtam :)



Mire eddig eljutottam, a párom már beüzemelte a sütőeszközt, hogy jó parázs legyen, de tűz már ne égjen. Nekünk egy tárcsából készített grillsütőnk van, arra fúrt a férjem lukakat, amibe bele tudjuk szúrni a kalácssütő fát.


A fát egyfolytában forgatni kell, mert nagyon gyorsan sül a tészta. Kb. 3-4 perc alatt készen volt a mienk. Még kísérletezős fázisban vagyunk, mert ez volt az első próbálkozásunk. Nagyon féltem tőle, mert azt hittem, hogy ez valami nagyon bonyolult dolog lesz. De nagyon kellemes meglepetés volt, mert szuper könnyen és gyorsan ment az egész, és isteni lett a kalács íze. Mivel ez eléggé nagy adag volt, már az első kalács kisülése után elterveztem, hogy kiknek viszek kóstolót, de nem maradt egy falat sem !!! Mindnyájan nagyon élveztük a sütés menetét is, mert mindenki kivehette a részét a forgatásban, ízesítésben, a gyerek is fel tudták tekerni a tésztát, szóval nagggyon jó volt!
Én még azzal cifráztam, hogy amikor félig megsült a tészta, akkor újra beleforgattam a cukorba, így nagyon szép fényes és ropogós lett. Próbáltuk cukros darált dióval is, de ez annyira még nem ment nekünk, mert sok lepotyogott a kalácsról a tűzbe (talán jobban rá kellett volna nyomkodni?)
Ezek után mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy süssetek kürtőskalácsot! Ha nincs sütőfátok, tekerjétek egy régi sodrófára, nem fog megégni (csak esetleg megbarnul egy kicsit).




Ui: a képek bénák lettek, de sietnem kellett, mert mire normálisan fotózni akartam, már el is tűntek a fotózásra szánt alanyok.
Vasárnap megint sütünk, akkor lefotózom a tárcsasütőnket is, hogy hogyan is sülnek a kalácskáink.
~*~
Pótlás:
szóval ilyen a mi sütőkénk, egy tárcsából készítették nekünk. A párom kifúrta, hogy bele tudjuk illeszteni a kürtőskalácssütő botokat.
(Persze jellemző, hogy mire eszembe jutott, hogy fotózzak, addigra lezúdult hirtelen a mostanában szokásos nyári eső:)

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails