Dödölle, gánica, ganca, cinke - ízemlék

Szeretem az egyszerű, régi magyar ételeket, mint például a dödöllét is. Teljesen  megfelejtkeztem már róla, pedig ezek az ízek ismerősként kacsintanak ránk az emlékeinkből, és lelkesen integetnek, hogy ne felejtsük el őket végleg. Bennetek is felmerült már ez a gondolat, hogy ezt tuti, hogy ettem már valahol, valamikor?
Vajon minden ízemléket be tudunk azonosítani pontosan? Lehet, hogy olyan kicsi gyermekkorban tették elénk ezeket a régi ételeket, hogy még a nevüket sem tudtuk megjegyezni.
Azután sok sok év múlva elénk kerül egy fotó, egy recept, és amikor mi is elkészítjük, megkóstoljuk, az az ismerős  és kellemes érzés járja át a lelkünk, hogy igen, ezt ismerem, még nagyon nagyon régről, és tudjuk, hogy ezt valaki nekünk is megfőzte már hajdanán...
Így jártam én is a vasi dödöllével, aminek a receptjét  a Megfőzlek blogon olvashatjátok részletesen. Tetszik a receptben, hogy ez nem az a pepecselős, galuska szaggatós változat, hanem egyszerűen, és gyorsan elkészíthető.
Gyakran nyaraltam a dédszüleimnél Kőszegen, úgyhogy könnyen lehetséges, hogy ezt az ízélményt tőlük kaptam először.
Szóval ma én is ezt főzöm ebédre , és közben dúdolgatok :

Éliás, Tóbiás, egy tál dödölle,

Ettél belőle.

Kertbe mentek a tyúkok,

Mind megették a magot.