Zabkása reggelire

Jelentem:
haladás állt be az étkezésemben! Ma reggelire megettem életem első saját készítésű zabkásáját, és ÍZLETT !
Igaz, hogy az elkészítési módon változtatnom kell, mert nagyon gyors, de egészségtelen volt.
Magyarul: Béres Alexandra áfonyás receptjét dolgoztam át a magam nyelvére (mivel nálunk általában olyan, hogy áfonya általában nincsen a hűtőben, ja meg persze szójatej sem...).


A lényeg, hogy 2 evőkanál zabpelyhet egy csésze tejjel és édesítőszerrel összekevertem, és 2,5 percre betettem a mikróba, majd lefedve pár percig még hagytam pihenni.
Én még öntöttem rá tejet, mert cupákosan szeretem a kajákat.

NA DE : MIKRÓBAN???
Tudjuk, hogy a mikró nem túl egészséges, mivel tönkreteszi az ételek tápanyagait, vitaminjait. És amikor végre rátaláltam az amúgy nagyon-nagyon egészséges reggelire, akkor éppen a mikrózással kiölöm a pozitív dolgokat belőle?
Szóval elhatároztam, hogy holnap megprószálom hagyományos módon is megfőzni a kásámat, vagyis tűzhelyen kisfazékban. Nem baj, ha tovább tart egy kicsit, de gyógyítson, ne ártson.
Most már látom, hogy érdemes lesz próbálkoznom vele, mert nagyon finom lett így is. Valahogy eszembe juttatta gyermekkorom pempőit, amit anyám a húgomnak főzött, és hát persze ami megmaradt, azt én mindig elnyalakodtam. Még arra is emlékszem, hogy az banános volt, és dobozban lehetett kapni félig készen, mint a tápszereket. Amikor a gyerekeim megszülettek, én is kerestem ezt nekik, de már nem lehet kapni. Ha tudtam volna, hogy ezt ilyen egyszerű megcsinálni, már réges rég ezzel etetném őket.
Száz szónak is 1 a vége, holnap alma kockákat is dobálok bele, és holnapután megpróbálom banánnal. 


Kiegészítés (2011.január 9.) 
A cikk megírása óta sok idő telt el, és sok változás. A zabkását tűzhelyen főzöm, és már gyakrabban van nálunk itthon szójatej és áfonya :) Az áfonyától egészen különleges lesz az íze, mindenképpen érdemes kipróbálni. Lehet pár evőkanál zabkorpát is hozzáfőzni, még jobban növel a telítettség érzést.
A fotót is később adtam a cikkhez, benne van az áfonya is :Đ

A zab élettani hatása:
A zabpehely megduzzad a gyomorban, ezért hosszan tartó jóllakottságot eredményez, így könnyen beilleszthető bármilyen diétába. Csökkenti a vér koleszterinszintjét, gazdag ásványi anyagokban és vitaminokban.
 

"Csak hideg időben jöjjön számításba tápszerként, vagy az északi, hűvösebb vidékeken. Erősen hevítő tulajdonságú a már említett magas foszfortartalma miatt. Használatos formái a zabkása, a zabdara, a zabpehely. Főleg az utóbbi formában közkedvelt. Míg télen a zabpehely néhány perces forralás után már könnyen emészthető, addig a nyári időszakban még félórás főzés után is emészthetetlen, különösen gyermekek számára. Célszerű a zabpelyhet is 6-8 órára beáztatni felhasználás előtt.
A zab természetes lúgosító hatású gabonaféle. A szervezet savasodását képes csökkenteni, lekötni, megszüntetni. Tartós fogyasztása sem jelent kárt, ha a hőmérsékleti viszonyokat is figyelembe vesszük. Cukorbetegeknek célszerű nyersen fogyasztani. Ilyen esetekben a DEMETER zabpelyhet ajánlom, melyek biodinamikus termesztésből származnak, garantáltan vegyszermentesek. 21 nap alatt tartós vérszegénységet is megszüntetik. 120 g fehérjét, 604 g keményítőt, 10 g zsírt, 33 g szerves sót, 96 g rostot tartalmaz kilogrammonként."  Forrás: Ferencsik István: Februári táplálkozás

Ha bővebben érdeklődsz a zabpehely  hatásai után, ezt a cikket javaslom elolvasásra:
Zabpehely, minimum egy kehely…. 

Szeretet és nagy ölelés :)

Dia

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails