Káposztán csücsülő csülök

A hagyományos ízek, és a savanyúkáposztás ételek kedvelőinek ajánlom ezt az ételt. Előre elkészíthető, így ha vendégvárónak készítem, akkor a megsült csülköt, és a megfőtt káposztát beteszem a hűtőbe, majd a
tálalás  előtt állítom össze és a sütőben át sütöm. Mire megterítek, már mehet is az asztalra !

Hozzávalók:
bacon szalonna
2-3  nagy fej hagyma
2 kg savanyú káposzta
6 kicsi szem krumpli
2 csülök
fűszerek: fokhagyma, só, babérlevél, pirospaprika

Elkészítés:
A kuktában felteszem főni kb. másfél óráig a csülköket sóval, babérral, fokhagymával. Amikor megpuhul a csülök ( villával beleszúrok a bőrébe, és az puha, könnyen kijön belőle), tepsibe teszem, egy kis olajat öntök alá, éles késsel kockákat karcolok a bőrére, sok fokhagymát dobok mellé, dugok néhányat a bőre alá is, és pirosra sütöm a legnagyobb fokozaton.

Ezalatt megpirítom a bacont, rádobom a kockákra vágott hagymát., majd a kis kockákra vágott krumplit is, és egy kicsit együtt sütöm őket. Végül megszórom egy kevés pirospaprikával, és beleöntöm a savanyú káposztát is, majd összerotyogtatom. Nem kell sokáig főzni, mert még a sütőbe is be fog menni később a csülökkel.

Összeállítás:
A tepsiből kiöntöm az összes zsiradékot, és beleteszem a káposztát, majd a tetejére csücsültetem a csülköt.

Nem keverem össze, mert ha valaki nem szereti a káposztát, akkor is tud enni a csülökből, és fordítva. Remélem, nektek is ízleni fog!

2 megjegyzés:

Dia írta...

Szia!

Gondoltam Diák tartsunk össze, így követlek! :-)
Kívánatos ez az étel!

Dia :-)

Dia írta...

Szia!
:-)
Igen, igen, tartsunk össze! A Diákkal főzni jó:-))

Related Posts with Thumbnails